2011. március 29., kedd

Megérkezett a Harry Potter 8 első plakátja

Kinézetében nem okoz nagy meglepetést a Harry Potter és a Halál ereklyéi 2. részének plakátja, de a premierdátumra pillantva tudatosulhat bennünk, hogy a 2001 óta tartó sorozat három és fél hónap múlva véget ér.

Bár az először megrendezésre kerülő CinemaCon csak hétfőn kezdődik, bennfentesek már most bejuthattak a Caesar's Palace-ban tartandó rendezvény területére, ahol felfedezhették többek között a nyolcadik Harry Potter-mozifilm, a Harry Potter és a Halál ereklyéi 2. rész (Harry Potter and the Deathly Hallows Part II) első kedvcsináló plakátját is.


A hetedik részes teaser-plakáthoz meglehetősen hasonlító mostani is azt jelzi, hogy ezzel az epizóddal minden véget fog érni. Ami jó hír, hogy ezt a véget a legfanatikusabb hazai rajongók hamarabb átélhetik, mint amerikai honfitársaik, hiszen az Amerikában július 15-én bemutatásra kerülő film itthon már július 14-től látható lesz - természetesen szinkronizálva és 3D-ben is. (Az IMAX-verzióról egyelőre még nincs hír.)

2011. március 26., szombat

Kisfilm: Harry Potter és a Halál ereklyéi II. rész

A tavaly novemberi első rész után a magyar mozik idén július 14-én mutatják be a Harry Potter és a Halál ereklyéi II. részt, a Potter-kalandok legutolsó darabját. A filmhez készült másfél perces featurette-ből többet is megtudhatunk.












Habár a magyar felirattal ellátott kisfilm csak másfél perc hosszú, az alkotók jó sok mindent belesűrítettek. Megszólal benne a három főhőst, Harryt, Ront és Hermionét játszó fiatal színésztrió, azaz Daniel Radcliffe, Rupert Grint és Emma Watson, a rendező, David Yates és az egyik producer, David Barron is. Ezenkívül természetesen a Harry Potter és a Halál ereklyéi II. részből is láthatunk rövid, ám igen félelmetes képsorokat.

A film cselekménye szerint a főhősök előző részben megkezdett utazása (melynek célja a horcruxok megszerzése) itt véget ér, méghozzá egy végső nagy csatával. A megszólaló alkotók és sztárok pedig egyöntetűen azt ígérik, hogy a befejezés nagyon izgalmas, az egész film pedig egyszerűen fantasztikus lesz.




(InterCom)

Foglalt Daniel Radcliffe szíve

A Harry Potter filmek sztárja hosszú idő után végre beismerte, hogy van barátnője, akitől hamarosan hónapokra el kell válnia.

A Harry Potter sorozat címszereplője, Daniel Radcliffe hosszú idő után végre elismerte, hogy már foglalt a szíve. A színész azt is elárulta, hogy a lány már jó ideje a kedvese, de hamarosan el kell válniuk egymástól egy időre, amíg ő a Broadway-en játszik.

A világsztár, aki tavaly töltötte be 21. életévét, a pletykák szerint már hosszú ideje találkozgat Olive Uniacke-val, aki nem mellesleg a Harry Potter producerének, David Heyman-nak a lánya. A híresség azonban egészen mostanáig nem volt hajlandó elismerni, hogy közük van egymáshoz. Sőt, azt hangoztatta, hogy egyedül is marad, amíg New Yorkban játszik a How to Succeed in Business Without Really Trying című darabban.

Radcliffe azzal sokkolta rajongóit a napokban, hogy egyáltalán nem szingli, nagyon is foglalt. De a lány nevét nem volt hajlandó nyilvánosságra hozni, az ő érdekében, így csak tippelni lehet, hogy valóban Olive a szerencsés. Annyit azonban elárult, hogy a lány szintén Angliában él, és bár igyekszik minél több időt tölteni vele a Nagy Almában, de hamarosan ő is új állást kap, így talán hónapokra el kell válniuk egymástól – „Annyit van itt velem, amennyit csak teheti. De hamarosan új munkahelye lesz, szóval nem lesz ennyi ideje, ezért nem is látom majd hónapokig.”

Daniel, arra a kérdésre, hogy színésznőről van-e szó, azt felelte – „Nem! Atyám, dehogyis.”

Emma Watson lett a Lancome arca

A Harry Potter Hermionéja, Emma Watson (20) nemrég hivatalos Twitter oldalán jelentette be, hogy a világhírű Lancome kozmetikai márka arca lett.

A Lancome hivatalosan is megerősítette a hírt, hogy valóban a fiatal brit színésznőt kérték fel a márka reklámozására, így Emma Julia Roberts, Penelope Cruz és Kate Winslet színésznők mellé sorakozik be, mint a márka nagykövete.

„Hála a bájának, romantikájának és modernségének, Emma Watson a generációja ikonja lett. Nagy örömünkre szolgál, hogy együttműködhetünk Emmával, aki egy új szellemiséget hoz a cégbe.” – mondta Youcef Nabi, a Lancome International elnöke.

Emma kétszer volt már a Burberry divatmárka arca – a 2009-es őszi, majd a 2010-es tavaszi kollekció reklámozására kérte fel a divatház.

Harry Potter - az ereklyék ára

Hamarosan a mozikba kerül a világ legsikeresebb sorozatának befejező része. Júliusban lesz a premierje a Harry Potter és a Halál ereklyéi – II. rész-nek (Harry Potter and the Deathly Hallows, hazai bemutató: július 14.), amely egy mindent eldöntő, végső nagy csatával lezárja Voldemort és Harry Potter hosszú küzdelmét.

Így aztán annak is eljött az ideje, hogy a filmeket gyártó stúdió, a Warner Bros. kasszát csináljon: felmérje, milyen eredményt ért el az előző rész. A könyvelés szerint a múlt héten friss rekord született: a Harry Potter és a Halál ereklyéi – I. rész lett a nemzetközi piacon a legsikeresebb Potter-film, világszerte összesen 657,2 millió dolláros bevételt hozott (és ez a szám még mindig nő), így megelőzte az eddig legsikeresebb első részt, a Harry Potter és a bölcsek kövé-t, amely pont 657 millióval büszkélkedhet.

Az már e rekord előtt is biztos volt, hogy J.K.Rowling regényfolyamának moziváltozata minden idők legsikeresebb mozisorozata. Csupán az első hat film összbevétele eléri a meghökkentő 6,3 milliárd dollárt; de még ehhez jön a Harry Potter és a Halál ereklyéi – I. rész-ének a nemzetközi forgalmazásban és az USA-ban elért összeredménye, amily meghaladja a 950 milliót: már ennyi elég volna hozzá, hogy a Harry Potter-filmeknek biztos helye legyen a mozitörténetben.

forrás: premierfilm.hu

2011. március 6., vasárnap

Daniel Radcliffe százezer dollárért vihető a Broadway-ről

Daniel Radcliffe, a Harry Potter-filmek főszereplője jelenleg a Broadway-n játszik a Hogyan legyünk sikeresek az üzleti életben című musicalben, ami egy ambiciózus ablakmosóról szól, aki egy tanácsadó-könyv segítségével az üzleti ranglétra tetejére jut. A darabot március végén mutatják be, és idén novemberig biztosan fut. Radcliffe-nek viszont júliusban pár napra mindenképpen Londonba kell mennie a Harry Potter utolsó részének bemutatójára.

A New York Post azt írja, hogy a Warner Brothers és a Broadway-darab producerei között indulatos tárgyalások kezdődtek a dolog miatt, aminek az lett a vége, hogy a filmstúdiónak egy szép összeget kell fizetnie a producereknek, hogy elengedjék Radcliffe-et.

A hírek szerint Radcliffe-nek öt estét kell kihagynia a bemutató miatt, ami miatt 500000 dollárt, közel százmillió forintot kell fizetnie a Warnernek. A darab az Al Hirschfield színházban megy, amit a Warnernek ki kellett vennie öt napra, hogy vihesse Radcliffe-et.

"A Warner Bros elképesztően dühös, hogy Radcliffe elkötelezte magát a Broadway-n, amikor a Harry Pottert kéne reklámoznia. Ez az utolsó film, úgyhogy elég fontos. Nagy világpremiert terveztek, külön bemutatót az USA-ban, és reklámkörutat. Amit persze reménytelen lenne a főszereplő nélkül megcsinálni. De a darab producerei megmakacsolták magukat, és azt mondták, csak akkor engedik el Radcliffe-et, ha a Warner kibéreli az egész színházat azokra az estékre, amikor szükségük van rá" - mondta egy forrás a New York Postnak.

A színházat kibérelni így esténként százezer dollárba, húszmillió forintba kerül, ami egészen baráti ár ahhoz képest, hogy a színházban idén karácsonykor a Mi a manó című filmből készült musical esténként nagyjából 174000 dollárt (kb. 34 millió forint) hozott. Kilenc nap alatt rekordemennyiségű, nagyjából másfélmillió dolláros (kb. 300 millió forint) bevétel termelt.

2011. március 5., szombat

Harry Potter - még mindig nincs vége

A szavakon túl - ez a legújabb Potter film címe, amelyben nem mást ismerhetünk meg, mint Harry Potter és hőseinek megálmodóját, azaz J. K. Rowlingot. A forgatás már elkezdődött Vancouverben, az írónőt az ausztrál Poppy Montgomery alakítja.

A színésznőnek, aki külsőleg hasonlít Rowlingra azonban meg kellett bikóznia ausztrál akcentusával, pontosabban - a hitelesség kedvéért - brit akcentusra kellett váltania. Ehhez képest már igazán csekélységnek számított, hogy - ugyancsak a hitelesség kedvéért - kék kontaktlencsét kell viselnie a forgatásokon.

A filmet egyébként az amerikai Lifetime csatorna mutatja be - a tervek szerint ez év végén. S ahogy a producer nyilatkozta, a story valószínűleg sokkolni fogja majd a Harry Potter-rajongókat. Bár igaz, ami igaz, hátra van még az állítólagos befejező rész második felvonása is...

Harry Potter utolsó premierje

A producerek döntöttek a Harry Potter sorozat utolsó része gálapremierjének idejéről és helyéről: 2011. július 7-én kezdődik az elképesztő sikersorozat utolsó felvonása.

A nagy finálé, a Harry Potter és a Halál ereklyéi II. rész-ének első nyilvános vetítése London központjában a Trafalgar Square-en és a Leicester Square-en zajlik majd. A Nelson admirális oszlopáról, a Nemzeti Galériáról, szökőkútjairól és persze galambjairól ismert Trafalgar téren még soha nem került sor mozibemutatóra; most a teljes stáb, színészek és filmesek adnak itt egymásnak randevút, de természetesen a világ minden pontjáról érkező újságírók, vendégek, rajongók és vetélkedő-győztesek számára is külön területeket alakítanak ki. A társaság innen vonul majd a Leicester Square elegáns mozijaiba, hogy végignézze minden idők legsikeresebb sorozatának utolsó fejezetét.

– Ennyire még soha nem vártak filmbemutatót a világon – nyilatkozta Boris Johnson, a nyolcmilliós város polgármestere. – Ez egy brit diadal, és mint ilyen, a Trafalgar Square világszerte jól ismert háttere a legjobb környezet számára. Egy évtizede izgulunk, hogy Harry Potter legyőzze Voldemortot. Most végre szemtől szembe kerülhetnek egymással.

Harry Potter-túrák indulnak a londoni Warner stúdióban

A roxforti varázslóképző nagyterme, Dumbledore igazgatói szobája és a Harry Potter-filmek számos egyéb forgatási helyszíne tárul fel az érdeklődők előtt, amikor a Warner Bros. jövő tavasszal megnyitja londoni filmstúdiójának kapuit.

A J. K. Rowling regényfolyama nyomán született nyolc film legtöbb forgatási napja a Leavesden stúdióban zajlott. A Warner által kínált háromórás túra során a látogatók az eredeti díszletek között idézhetik fel a világszerte nagy sikerrel játszott filmsorozat képeit.

A Londoni Warner Bros. stúdiótúra - Így készült a Harry Potter című kirándulás bemutatja a felvételek helyszíneit, a szereplők jelmezeit és a filmes trükkök is lelepleződnek.

A bővítés alatt álló Leavesden a Warner ígérete szerint Európa egyik legnagyobb filmstúdiója lesz, amikor jövőre befejeződnek a munkálatok. A hollywoodi filmvállalat az utóbbi tíz évben fűzte szorosra kapcsolatát a londoni stúdióval, ahol nemcsak Harry Potter varázslósagája forgott, hanem olyan további kasszasikerek, mint A sötét lovag vagy a Sherlock Holmes.